Kövér László, az Országgyűlés elnöke február 26-át, hétfőt jelölte ki az államfőválasztás napjának, tehát ekkor már át is veheti a posztot Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság jelenlegi elnöke.
Február 26-án, a tavaszi ülésszak első napján az országgyűlés elé küldi a Fidesz-frakció a Svédország Nato-csatlkozoásáról szóló döntést – derült ki Kocsis Máté, a párt parlamenti csoportjának vezetőjének Facebook-bejegyzéséből.
A Fidesz országgyűlési képviselője és volt igazságügyi miniszter, Varga Judit, hivatalosan lemondott képviselői mandátumáról – tudta meg a Telex egy birtokába került dokumentumból.
Varga Mihály a legesélyesebb jelölt a köztársasági elnöki posztra - véli Török Gábor politológus a 24.hu-nak adott interjúban.
Novák Katalin államfő szombati lemondása után egyelőre még csak találgatni lehet, hogy ki költözhet majd be a Sándor-palotába. A legesélyesebbek között emlegetik Navracsics Tibor nevét, aki jelenleg a területfejlesztési miniszter Magyarországon. A politikust az atv.hu kérdezte a jövőről.
Kövér László házelnök ellenzéki kezdeményezésre összehívta az Országgyűlés rendkívüli ülését, hogy döntsenek Svédország NATO-csatlakozásáról, de a kormánypártiak távolmaradása miatt az ülés várhatóan nem lesz határozatképes - jelentette az Index.
Semmi kínos nincs a svéd NATO-csatlakozás körül kirobbant botrányban és nem gondolja, hogy sürgetné Magyarországot az idő - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke az Indexnek. Azt is hozzátette, hogy "valakinek utolsónak is kell lennie".
A Válasz Online brüsszeli forrásoktól arról értesült, hogy az alapítványokhoz kiszervezett 21 magyar egyetem diákjai nagy valószínűséggel nem jelentkezhetnek a 2024-es Erasmus-ösztöndíjra, és a kutatási támogatások sem szabadulnak fel a tanárok előtt.
Az előzetes közlésnek megfelelően Varga Mihály pénzügyminiszter kedden hivatalosan is beterjesztette a parlamentnek a 2024-es költségvetést. Vagyis a kormány minden kockázat, valamint a 2023-as büdzsé elcsúszása ellenére ezúttal is bevállalta a korai költségvetés-alkotást, annak minden hátrányával. A hab a tortán, hogy a jelenlegi változatában még törvénysértő is a törvényjavaslat: nem számol a jegybanki veszteségtérítés kiadásával, és ebből kifolyólag azt is mondhatjuk akár, hogy csak azt a látszatot kelti, hogy ez egy kész költségvetés. Gyorsértékelésünkben összefoglaljuk a jövő évi költségvetéssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, részletes elemzéssel hamarosan jövünk.
Varga Mihály pénzügyminiszter kedden 10 órakor adta át virtuálisan az Országház épületében Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének a 2024-es költségvetést. Az eseményen kiderült: marad a Rezsivédelmi Alap és a Honvédelmi Alap, mindkettő 1300 milliárd forint feletti összegben és ehhez továbbra is használja a kormány az extraprofitadókat. A kivezetés csak részlegesen indul meg. A tervek szerint július 7-én nyeri el végső formáját a 2024-es büdzsé.
A köztársasági elnök szerint az április 11-én elfogadott törvény „a közösség tagjai közötti bizalmatlanság növelését szolgálhatja" - írja a 24.hu.
A tanárbérek lehetetlen helyzetéről is beszélt Kövér László az Info Rádió Aréna című műsorában. Az újraválasztott parlamenti házelnök rövid távon megoldandó problémának nevezte a kialakult szituációt, ám későbbi szavai alapján egyre bizonytalanabbnak látszik, hogy pontosan mi is lesz megoldva rövid távon - derül ki a 444 összefoglalójából.
Hétfőn megalakult Magyarország új Országgyűlése, az alakuló ülésen Áder János köztársasági elnök bejelentette: azt javasolja, hogy az Országgyűlés Orbán Viktort válassza meg Magyarország miniszterelnökének. Kövér Lászlót választották az Országgyűlés elnökévé. 2 kormánypárti és 7 ellenzéki pártfrakció, valamint 15 bizottság működik a ciklus során a parlamentben, utóbbiak közül tízet kormánypárti, ötöt ellenzéki elnök vezethet. Az NVI elnöke jelezte: a választópolgárok száma hét egyéni választókerületben haladja meg több mint 20 százalékkal az országos átlagot, ezért a választókerületi beosztás módosítására van szükség.
Az országgyűlés 2022-as tavaszi ülésszakára vonatkozó programja szerint a kormány azt tervezi, hogy közvetlenül a választás után benyújtja, majd júniusban el is fogadtatja a 2023-as költségvetési törvényt - írja a 24.hu.
A jövő májusban lejáró államfői posztja és volt EP-képviselősége alapján együtt havi 4,43 millió forintos nyugdíj jár majd Áder Jánosnak amellett is, hogy még csak 63 éves lesz, tehát az öregségi nyugdíjkorhatárt nem tölti be – írja a Blikk.
Rövid időn belül másodszor fogalmazott meg olyan kritikát Kövér László, amivel az Európai Unióba szállt bele és az EU-ellenes hangulat alá adja a lovat. Hangsúlyozta ugyanakkor azt is, hogy nem gondolja úgy, hogy jobb lenne az országnak az EU-n kívül.
Kedden, magyar idő szerint 17 órakor.
Hosszútávú probléma azért nincs.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború aktualitásaival.
Elszabadult az ukrán elnök bírálata a techmilliárdos platformján.
Mit tehet az EU ebben a helyzetben?
Mit jelent az áfa-visszatérítés?
Kurucz Péter, az EY biztosítási szakértője volt a Portfolio Business podcast vendége.